napinovellank

Drina felpillantott a csillagpettyes sötét égboltra és a kisebbik hold állásából kikövetkeztette, hogy a futár bizony nagyon el fog késni. Igazság szerint már most is elkésett, márpedig ezt a szemtelenséget nem engedhette meg magának egy mocsári tündérrel szemben. A sárszín bőrű varázslólány bosszúsan morgott, felcserélte a keresztbe rakott lábait ültében, és villámgyors mozdulattal elkapott egy szerencsétlen patkányfajzatot a nyakánál fogva.

- Utálok várni! Úgy tűnik nekem, mintha fél rágcsálóöltőnyi ideje itt rostokolnék! Mond, ti mivel múlatjátok nyomorú kis életeteket itt a kikötőben? Hosszú, karmosan görbedő ujjaival meglóbálta a balsorsa ellen hiába kapálózó lényt, majd gonoszul felderülve megérintette zöld kristályköves gyűrűjével. Ezután hagyta, hadd ugorjon ki a kezei közül. A patkányfajzat nőni kezdett, akkora lett, mint egy nagyobbacska macska, hosszú rút, ritkás szőrű feje kikerekedett, apró dühösen, rémülten villogó szemei megkékültek. Végül lilás gőz tört ki a fogai közül,ez spirál alakban körbefonta és a levegőbe emelete a lány orra elé. Az elégedetten csettintett a nyelvével. A kikötőben nem járt senki ezen az éji órán. Így nem is ütközött meg senki az illegális varázsláson. Sem azon, hogy a patkány immár emberi nyelven kéri ki a zaklatást, nem cincogva és visítva.

-Mit ártottam neked?- kérdezte a patkány, de a választ sohasem tudhatta meg szánalmas kérdésére, ugyanis Drina figyelmét elterelte az egyre erősödő lódobogás zaja.
- Végre a futár.-gondolta és egy apró kézmozdulattal a sárba hajította a nagyranőtt patkányfajzatot. Miközben a patkány reptében visszanyerte eredeti alakját testéből lila energiacsíkok úsztak Drina gyűrűje felé. Apró mosoly rándult Drina arcán, ahogy az energia visszaáramlott mágikus ékszerébe. Izgatottan fordult a hangforrás felé. Szeme sárgásan világított a Holdvilágban. Látta ahogy a postakocsi a kikötő utcájára fordul, és látta azt is ahogy a futár lova megbotlik, utasa pedig messzire repül róla.
-Átkozott kalózok!- szisszentette, miközben elkezdett futni a futár felé.

A szomszédos sikátor árnyékából két sötét köpenybe burkolózott alak szivárgott elő és a kászálódó lovas felé lódultak, nem vették észre a varázslólányt, ő viszont tisztán látta, ahogy penge csillan a két kalóz markában. Átsuhant elméjén, hogy ezek valószínűleg csak piti tolvajok, remélhetőleg nem tudják, milyen értékes zsákmány hullana a kezükbe, na persze csak abban az esetben, ha Ő hagyná. Az ideges táncoló, zavart ló megbokrosodott a feszültséggel telt, baljóslatú éji órán. Drina pontosan tudta, hogy a csomag nem lehet a nyeregtáskában, apró mérte és fontossága miatt, csak Zeia szolgájánál lehet.
-Remélem ráparancsoltak, hogy az utolsó leheletéig védje! Bár úgysem lesz rá szükség! -Drina szemmel alig követhető sebességgel toppant a lovat csitító és mohón markolászó tolvaj mögé. A fülébe suttogott tiltott nyelvű varázslat megbénította, s a lány kényelmes tempóban kifacsarhatta a tőrt a kezéből. Gyors mozdulattal metszette el a torkát, látta amint a férfi tekintete üvegesen csillan. A távozó lélek a varázslány fülének hallhatóan sikított és szállt fel a magasba. Drina most mellőzte, hogy begyűjtse, úgyis ott a másik, meg a futár, akit a megállapodás értelmében szintén "ajándékba kap". Hagyta a herélt lábaihoz hullni az élettelen testet a tompa puffanás után isteneset csapott a pánikoló ló farára és az a nyomasztó percek után végleg úgy döntött, kiszalad a világból.
A mocsártündér az időközben dulakodó pár felé fordult, akik az utca másik végén akarták egymást jobblétre szenderíteni. A tolvaj hiába próbálta a nála két fejjel magasabb férfit szíven szúrni, az villámgyorsan elszerezte az orgyilkos eszközt és immár puszta kézzel kezdet móresre tanítani a kalózt. Annak maradék egy szemébe rettegés költözött, amint szeme sarkából észrevette társa elhulltát.
-Nahát, nahát...csak nem Gregor személyesen?- Drina meglepettségét gúnyos vigyor mögé rejtve állt meg a páros oldalán karnyújtásnyira. A futár megrökönyödve pillantott rá. Az ő szemében is megvillant a felismerés. látszott, hogy nagyon nem örül a lánynak.

A kalóz kihasználta, hogy Gregor figyelme nem öszpontosul rá és teljes erőből ágyékon térdelte a futárt, majd erősen arcon ütötte a nagydarab férfit. Gregor a földre rogyott orrából ömlött a vér. Szégyelte magát, hogy Drina így láthatja. A kalóz csizmájából hosszú keskeny pengét rántott elő, hogy szívenszúrja az elötte térdelő férfit. Aztán ő is térdre esett, szeme elkerekedett orrából és füléből vér csöpögött a mocskos macskakőr. Dreina még mindig mormolta a hatalom szavait, kezén a gyűrű egyre erősebben világított. A kalóz keze görcsösen rászorult tőrére. Teste megdermedt, látását elvakította a szeméből csorgó véres könny. Dreina az utolsó varázsszó kimondása után megborzongott ahogy a férfi lelke kiszakadt a testéből. Imádta ezt a pillanatot.

- Nem gondoltam volna,hogy ebben az életben még összefutunk!- Drina nem is álmodott róla, hogy Gregort kapja ajándékba Zeiától. Azt hitte a férfi az uralkodónő kis kedvence, na persze egészen addig a végzetes ballépéséig...
-Én pedig rólad hittem, hogy régen széttéptek a mocsári hordák!- vicsorogta Gregor és talpra vergődött. mindig is ösztönös ellenszenvet érzett Zeia unokája iránt. A lány túl sok hatalommal bírt, míg a családdal élt és nem átallott mindig kegyetlenkedni a halandó alattvalókkal. De persze mindez még a száműzetése előtt volt, sok-sok évvel ezelőtt. A tündér semmit sem változott, ugyanaz a sötétszürke bőr, sötétzöld hullámos haj és sárgás hüllőszemek. Drina tekintetét mindig kevesen bírták állni. Gregor azért kapta a feladatot, mert így próbálta csökkenteni Zeia haragját, most azonban úgy érezte, túl nagy áldozatot hozott, hogy elvállalta ezt a találkozást.
- Add a csomagot, ugye még csak véletlenül sem bontottad ki?- Drina végig a férfi felé tartotta a varázsgyűrűs kezét, készen arra, hogy a legkisebb gyanús mozdulatot is megtorolja.