Drina felpillantott a csillagpettyes sötét égboltra és a kisebbik hold állásából kikövetkeztette, hogy a futár bizony nagyon el fog késni. Igazság szerint már most is elkésett, márpedig ezt a szemtelenséget nem engedhette meg magának egy mocsári tündérrel szemben. A sárszín bőrű varázslólány bosszúsan morgott, felcserélte a keresztbe rakott lábait ültében, és villámgyors mozdulattal elkapott egy szerencsétlen patkányfajzatot a nyakánál fogva.

- Utálok várni! Úgy tűnik nekem, mintha fél rágcsálóöltőnyi ideje itt rostokolnék! Mond, ti mivel múlatjátok nyomorú kis életeteket itt a kikötőben? Hosszú, karmosan görbedő ujjaival meglóbálta a balsorsa ellen hiába kapálózó lényt, majd gonoszul felderülve megérintette zöld kristályköves gyűrűjével. Ezután hagyta, hadd ugorjon ki a kezei közül. A patkányfajzat nőni kezdett, akkora lett, mint egy nagyobbacska macska, hosszú rút, ritkás szőrű feje kikerekedett, apró dühösen, rémülten villogó szemei megkékültek. Végül lilás gőz tört ki a fogai közül,ez spirál alakban körbefonta és a levegőbe emelete a lány orra elé. Az elégedetten csettintett a nyelvével. A kikötőben nem járt senki ezen az éji órán. Így nem is ütközött meg senki az illegális varázsláson. Sem azon, hogy a patkány immár emberi nyelven kéri ki a zaklatást, nem cincogva és visítva.